Minden olyan megfoghatatlan. It's complicated. Telnek a napok, én pedig csak annyit fogok fel belőle, hogy egy idő után fel kell kapcsolni a villanyt, vagy hogy megint elfogyott a cigim. Ezekből és egyéb hasonló mozzanatokból rakom össze, hogy bizony a napok telnek. Én meg csak lebegek, mint valami testetlen szellem.
Napok óta nem tudtam rendesen bevenni a gyógyszereim és eljutottam arra a pontra, hogy már inni sem bírtam. Így arra jutottam, hogy a nyugtatót beveszem most reggel. És láss csodát, már inni is bírok, meg ettem is.
Rászoktam a héten arra, hogy a fürdőszobában eszem. Igen, jól olvastad. Sosem eszem a konyhában a többiekkel, mert egy falat nem megy le a torkomon, ha mások is látják, ahogy eszem. És a héten már szobatársam előtt sem tudtam enni.
Két hete egy büdös órán nem voltam, csak azon az egyen, amiből zh-t írtunk. Meg se néztem, hány pont lett, a megajánlott jegy így is ugrott. Úgy bepánikoltam, hogy csak bámultam a lapot és legszívesebben elbőgtem volna magam. De ott, mindenki előtt csak nem leszek már ilyen érzékeny.
Persze vannak dolgok és emberek, akik feldobják a napomat. De egyre inkább úgy érzem, hogy már nem tudok mosollyal az arcomon lemenni cigizni, hogy ne lássa senki rajtam, hogy igenis van probléma.
Tudom, vannak emberek, akik sokkal nehezebb dolgokat is elviselnek, mégsem zuhannak össze. Erre nekem csak az a válaszom, hogy mindenki másmilyen. Még pluszba ezért nem akarom gyengének tartani magam. Sosem értettem, miért jó ilyenekkel példázódni. Az én problémáim attól még nem lesznek megoldva, ha sajnálom a nálam rosszabb életet élő embereket. Ettől nekem tényleg nem lesz jobb. Nem tudom, ebből miért gondolják, hogy erőt lehet meríteni.
Azt hittem, ha visszajövök tanulni, akkor az itteni légkör és az emberek meggyógyítanak majd. Hát nem jött be. Minden összeomlott, és nem tudom, hogyan másszak ki a szarból. Csak engedjék, hogy megpróbáljam és ne könyveljenek el egy semmirekellő nőszemélynek.
Csalódást okoztam magamnak és a családomnak is. Mindenkinek. Annyira be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok megcsinálni ezt az egészet, hogy végre lássák, hogy amit akarok, azt véghez tudom vinni.
Aztán a nagy igyekezetből nem lett semmi.
Jön a B terv gyártás, hogy ne úgy álljak szüleim elé, hogy ha megkérdezik, mit akarok most csinálni, csak annyit tudjak válaszolni, hogy nem tudom. Ez után a bukás után nem lehet ez a válasz. És nem is lesz ez a válasz. Mert előállok valamivel. Új tervekkel és célokkal, amik nem mennek túl a határaimon, amit tényleg véghez tudok vinni és a végén büszke leszek majd magamra: igen, megcsináltam.
Ma, mikor apával beszéltem és kérdezte, hogy amúgy minden rendben, majdnem kifakadt belőlem, hogy NEM, SEMMI SINCSEN RENDBEN! Csak ezt a választ várja el mindenki. Ebbe a titkolózásba meg már belezakkanok.
Főnix madarasat kell játszanom az elkövetkezendő évben. Aki meghal, de aztán a hamvaiból újra éled, hogy véghez vigye a dolgokat, amiket akar. Mert nincs más lehetőség.
